Menü

Nyerd vissza a szaglásodat illóolajokkal

Nyerd vissza a szaglásodat illóolajokkal

Az elmúlt hetekben sokan kérdezték tőlem, hogy aromaterápiával visszanyerhetik-e szaglásukat. Igen sokszor visszamaradó tünet egy Covid fertőzés után a szaglásvesztés. Ilyenkor az ember az ízeket sem érzékeli megfelelően. Ez viszont hosszú távon a lelki, mentális állapotunkra is kihatással van.

Ráadásul még tetézi a helyzetet, hogy már mindannyiunknak elege van a korlátozásokból, a szociális életünk gyökeres megváltozásából, a maszkviseletből. Hiányzik az érintés, az ölelés, a puszi. Az emberek távolságot tartanak. Mind-mind olyan dolgok, amelyek eddig természetesek voltak és az életünk részét képezték, most meg nem csinálhatjuk. Nem is tudtuk, hogy ezek milyen fontosak, ugye? 

És sokan most jönnek rá, hogy a szaglás milyen fontos nekünk, befolyásolja fizikai, pszichés és szociális életünket is. Nagyon sokaktól hallom, hogy a fertőzés után szaglásvesztéssel bajlódnak, akár hetek, hónapok is eltelnek a szaglás rendeződéséig. Sajnos, tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a szaglásukat elvesztett emberek másképp állnak az élethez és ez akár a motiváció elvesztéséhez, depresszióhoz vagy étvágytalansághoz is vezethet, hiszen ha nem érezzük az illatokat, szagokat az ízérzékelésünk is módosul.

A teljes szaglásvesztés, az anozmia, részleges elvesztése pedig a hipozmia. Az anozmiásoknál nagyobb a lehetősége a depressziónak, a motiváció elvesztésének, teljesítmény csökkenésnek, de a libidó csökkenésnek is. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a Covid fertőzöttek 84,4%-a veszíti el a szaglását a betegség következtében. A fertőzöttek 50%-ának szaglása azonban körülbelül 15 nap múlva helyreáll. Mások pedig hetekig, akár hónapokig elvesztik szaglásukat. 

Ez a jelenség egyébként nátha vagy influenza esetén is előfordulhat.

Egy szó, mint száz, óriási nyomást helyez a szaglás elvesztése az emberre az élet minden területén.

A kérdés, hogy aromaterápiával lehet-e gyorsítani a szaglás visszanyerését egy Covid fertőzés után?

A belga Pránarom cég, amely Európa sok országában ismert, a tudományos aromaterápia képviselője. Szakértőik a következő protokollt* és módszert javasolják a szaglás mihamarabbi visszanyerésére:

A kúrát már rögtön az első hónapban érdemes elkezdeni. Nem kell megvárni, hogy visszajön-e a szaglás vagy sem:

 

Javasolt protokoll PRANAROM illóolajok használatával:

 

  • Válassz ki a 4 illóolajat a fenti listából
  • Itass át egy Aromastick-et/ inhaláló stick-et 5 csepp illóolajjal egyféle illóolajból. (ezt kéthetente ismételni, frissíteni kell) Így lesz 4 inhaláló stick-ed 4 féle illóolajjal.
  • Naponta kétszer végezz 2-3 belégzést illóolajonként. Lehetőleg reggel éhgyomorra és este ételektől és ételszagoktól távol.
  • Minimális kezelési időtartam: 3 hét (a 4 kiválasztott illóolaj 3 hét után megváltoztatható).
  • Ismételd meg a kezelést, amíg a szaglásod és az ízérzésed vissza nem tér.
  • A rehabilitáció akár több hónapig (4-5 hónapig) is eltarthat, a szaglás teljes visszanyeréséig.
  • A napi 2 szaglás-stimuláció mellett használj illóolaj diffúzort is.

*Protokoll Thomas Hummel drezdai (Németország) és Dr. Hirac Gurden neurobiológus, a CNRS idegtudományi kutatási igazgatójának és Jean-Michel Maillard anosmikus és alapító elnök számos kutatási csoportjának és nemzetközi munkájának alapján. Anosmie egyesület

 

A fenti illóolajokat rendeld meg innen: Illóolajok

Aromastick az olfactor terápiához.

Diffúzorok a párologtatáshoz.

Ha a webáruházamból vásárolsz, szakmai tanácsokat is adok. Termékeim a piacon az egyik legjobb terápiás minőséget képviselik elfogadható áron, kiváló ár-érték aránnyal.

Az illóolajok olfactor használata egy nagyon hatékony módszer. ITT olvashatsz még róla.

Kívánom, hogy mihamarabb gyógyulj meg!

Szeretettel,

Kökény Réka

szemléletfejlesztő aromaterapeuta

hormonegyensúly tanácsadó

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár