Menü

Arometarápia, az illóolajok varázslatos világa

Arometarápia, az illóolajok varázslatos világa

Indul az Aromablog 🙂

Nagyon érdekes módon jutottam el az illóolajokhoz. Mindig szerettem kotyvasztani. A főzésben is nagyon nyitott vagyok az újdonságokra. A férjem mindig azt hajtogatja, hogy néha már visszaállhatnék néhány klasszikus kajára, mint pl. egy jó főzelék. 🙂 Oké, most már figyelek erre is. 🙂

Néhány évvel ezelőtt eljutottam odáig, hogy magam kezdtem el készíteni az arckrémeimet, natúrkozmetikumaimat. Nagyon izgalmas volt. Hosszasan melegítettem, kavargattam, emulgeáltam…

A masszírozás miatt találkoztam mindenféle masszázsolajokkal, masszázskrémekkel, de valahogy semelyik sem jött be. Elkezdtem olvasni, hogy mit tartalmaznak és elájultam. Óriási, hogy az egészség jegyében mindenféle olyan anyagot árulnak, amit én sem kennék magamra és ezt a gyógyításban is használják. Ki sem írom, hogy …keltő anyagok tömkelege van a kozmetikumokban és a háztartási szerekben, de még a babaápoló szerekben is. Borzalom! De erről majd még írok neked.

Ekkor elkezdtem natúr olajokkal dolgozni és vettem hozzá illóolajokat. A szaglásom valahogy elég jó lehet vagy lehet, hogy szuperérzékenységemnek köszönhetem, mert egyszerűen ezeket az olajokat büdösnek éreztem és hiába próbálkoztam velük, nem működtek. Volt egy olyan megérzésem, hogy nem teljes mértékben természetes anyagokról van szó.

FrangipaniKözben létrejött A Lélek Illata gondolata, amikor a saját fűszernövényeimet szortíroztam egy szép őszi, de mégis meleg napsütéses napon a kerti asztalon és valami fantasztikus élményben volt részem. Elbűvölő volt az az illatfelhő, amit ezek a fűszernövények árasztottak.

Miközben a gyógynövényekkel foglalkoztam, az érzés szavakká alakult át és megfogalmazódott A Lélek Illata, az illat, ami hívogat.

Ez egy tiszta szuperérzékeny élmény volt. 🙂

El is meséltem a kolléganőmnek, hogy mennyire csalódtam az illóolajokban, merthogy nem működnek és nem jó az illatuk sem, hiába van ráírva, hogy 100%-ban tiszta. Ekkor mondta ő, hogy azért, mert valódi illóolajokat kell használni bio termesztésből és elirányított az aromaterápiás tanfolyamra.

Először azt gondoltam, hogy na jó, részt veszek egy alaptanfolyamon és az elég lesz. Aztán kiderült, hogy ez bizony nem elég, mert az aromaterápia esetében olyan széleskörű felhasználási lehetőségről és olyan magas hatóanyagtartalomról van szó, amit egy alaptanfolyammal nem lehet elintézni.

Az alaposság iránti igény is hozzátartozik a szuperérzékenységhez, így hát ott ragadtam.. 🙂

Azóta lelkesen tanulom és alkalmazom a terápiában az olajokat, továbbra is kotyvasztom a saját kozmetikumaimat, de már mások számára is készítek, mert ahogy a sajátomat használom az emberek megérzik az illatát és ha kipróbálják, akkor rögtön úgy érzik, nekik is ilyesmire van szükségük. Még férfiak is kérik.

Illóolajok, aromaolajokSzóval A Lélek Illata metafóra nem áll messze az aromaterápia alapműködésétől, hiszen itt nem csupán a kémia működik, de a ráérzés, a megérzés és a kreativitás is, amikor elkészítek egy keveréket. Az alapgondolat a Lélek hívogató szava volt az illat által és ez létrejött a valóságban is. Milyen érdekes, hogy miként teremtünk utakat az életünkben… 🙂

Minden mindennel összefügg. Ezeket a történéseket én már jelnek fogom fel, ami egymástól látszólag független események mentén, mégis egy azon útra vezetett. Szuperérzékenyként nem tudok elég hálát rebegni az aromaterápiának és az illóolajoknak. Fantasztikus kiegyensúlyozó, nyugtató hatása van és a kreativitását is bárki kiélheti az illóolajok alkalmazása során. Használhatod a megelőzésben, immunerősítésben, stresszkezelésben, natúrkozmetikában, háztartásban és megannyi más területen.

Ha kíváncsi vagy, hogy a mindennapokban miket használok és miket találok ki, tarts velem. Nem csak illóolajokkal, de gyógynövényekkel, fűszerekkel, ételekkel is fogunk foglalkozni az Aromablogon. Mindennel, aminek illata és íze van. Ötleteket adok neked, amiket magad számára továbbfejleszthetsz és varázslatos élményekre tehetsz szert.

Innen pedig megtudhatod, hogy még mi mindenről szeretnénk írni neked az idén és letölthetsz egy ingyenes anyagot, mely  egészségmegőrzésről, immunerősítésről és szépségápolásról szól nem csak hölgyeknek, de uraknak is. Ha szeretnéd letölteni az anyagot, kérlek, kattints a szövegre: Mindennapi életem praktikái

 Szeretettel,

Réka

Itt olvashatsz néhány olyan módszerről, ahol testreszabottan alkalmazom vendégeim számára az aromaterápiás illóolajokat, aromavizeket, agyagokat és sok más luxus minőségű bio és natúr olajat és anyagot:

 Testápoló Lomi-Lomi masszázs

 Quintesszencia Program, a fogyás és cellulit leküzdéséért, a szépség és önbecsülés visszanyeréséért.

Ha kérdésed van vagy szeretnél bejelentkezni, itt megteheted:

[contact-form-7 404 "Not Found"]

 

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár