Menü

Az élet nehézségei 1.

Az élet nehézségei 1.

Egy nagyon kedves vendégem említette, hogy több cikket is elolvasott a honlapomon és bár leírtam néhány nehézséget az életemben, mégis úgy tűnt, hogy nem olyan vészes.

Ezen el kellett gondolkodnom. Nincs olyan szándékom, hogy azt fessem az olvasóimnak, hogy mekkora mágus vagyok és hipp-hopp én mindig jó életet tudok magamnak varázsolni.

Ha visszagondolok a két évvel ezelőtti balesetem végeredményére, akkor nagyon nem azt éreztem, hogy mágus lennék. Sőt inkább egy állati nagy szerencsétlen baleknak éreztem magam. Ott álltam 2 darab törött könyökkel (mert több ugye nem lehet, hát én kimerítettem a maximumot), egyik jobban fájt, mint a másik és eléggé közel álltam ahhoz, hogy derékszögben marad a bal karom. Csak halkan jegyzem meg, hogy nem tudtam evőeszközzel enni. És még halkabban, hogy mást sem tudtam csinálni…. 🙂 Éééérteeeed? Egyáltalán nem tudtam használni a két karomat.

És azt is bevallom, hogy alapból pesszimistának születtem és csak néhány éve jöttem rá, hogy ez is a világ egyik legnagyobb baleksága. Hagyni, hogy az ember pesszimistán élje le az életét és ülni egy életen át a langyos lekvárunkban, félni attól, hogy ránk száll egy légy.

Nooooooormáááááááális?! – Kérdezné Besenyő Pista bácsi.

Olyan ez, mint a téééérfogat növelőőőő szeeer. 🙂

Minek nagyobbat csinálni abból, ami már így is elég méretes? 🙂

Szóval semmiképpen nem szeretném feléd azt kommunikálni, hogy mennyire könnyű az élet, mert én csiri-biri tudok varázsolni.

De azt sem, hogy mennyire nehéz. Mert lássuk be, a hely ahol élünk, nem a világ legborzasztóbb helye, hiszen a világ legborzasztóbb helyeit pillanatok alatt fel tudjuk sorolni.

küzdj meg a feladatokkalInkább szeretném elmondani, hogy sokkal inkább érdemes megküzdeni a feladatokkal. Hát én küzdök, mint egy oroszlán, mert több évtizedes viselkedés mintát szeretnék megváltoztatni és ez nem megy egyik napról a másikra. Így időnként felveszem a torkos borz jelmezt. De azt is tudom, hogy ez az a dolog, amire a legbüszkébb lehetek majd életem végén, ha sikerül.

Azt hiszem, az elmúlt 10 évben nagyon sokszor összeroppanhattam volna az engem érő életesemények kapcsán. És voltak nagyon súlyos mélypontjaim. És ez valamennyiünkkel így van.

Mondjuk, ha például két évvel ezelőtt nem szedem össze magam, akkor nem folytathattam volna ezt a munkát itt veled. De azért lássuk be, hogy ez nem egy pillanat volt. Kb. egy évembe került és a bal karom már soha nem lesz százas, amit persze senki nem vesz észre, csak én, mert nekem fáj, amikor jön a front és én érzem azt a néhány milimétert, ami benne maradt.

Többek között saját nehézségeim megoldása vezetett a Kvantum Mátrix Átalakításhoz és kvantumszmlélethez.

Illatos szép napot kívánok!

Kökény Réka

szemléletfejlesztő, aromaterapeuta

alelekillata.hu szerkesztője

Írhatsz nekem itt:

[contact-form-7 404 "Not Found"]

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár