fbpx

Azt hiszem, ez az írás annyira tömény, hogy fel kellett bontanom. Sok gondolatot érzést és ellenérzést fog benned felhozni. Miközben olvasol, figyelj a lelked reakcióira, az érzéseidre, hátha kapsz egy impulzust, ami mentén tovább formálhatod szemléletmódodat.

Djwhal Khul, a Tibeti mester saját kultúrájából fakadóan energiaminőségekben gondolkodik. Ennek magyarázataként megalkotta a 7 sugár elméletet, ahol minden sugár tartalmaz bizonyos minőségeket. Ez a fajta gondolkodás sok más ezoterikus és spirituális tanításban is jelen van. Mindegyik tanítás másképp fogalmazza meg, azonban a jól megfigyeljük a szándék és a cél mindenütt hasonló ugyanúgy, ahogy a nagy vallásokra is vonatkozik ez.

A 7 sugár elmélet szerint a korszakváltás a 6-os sugárból a 7-esbe történő átmenetet tükrözi. A két energiaminőség azonban a mi földi létünkben annyira más, sokszor merőben ellentétes energiákat hoz a Földre, hogy ettől óriási káosz van az emberek fejében. Az élet szinte minden területét újra meg kell fogalmaznunk, vissza kell térnünk az élet szempontjából valóban értékes erkölcsi, fizikai értékrendhez és el kell vetnünk azt, ami nem volt jó. A nem jól működő területeken pedig újat kell alkotnunk.

Ez azonban óriási feladatot ró az emberiség családjára, úgy a mesterekre, tanítókra, mint ránk hétköznapi emberekre is.

Ez a mindennapokban azt is jelenti, hogy egy mester hiába áll tudatossága legmagasabb szintjén, akkor is beleütközhet fizikai akadályokba. (Nézd a Dalai Lámát, mekkora akadályokat kell leküzdenie, de a csodás az, hogy mégsem adja fel.)

Néhány fontosabb változás, ami már jelen van a Földön és vár a fizikai megvalósulásra:

A múló korszak kialakította a víziót, melyet az új korszak fog realizálni a fizikai valóságbanszupererzekenyseghes.

A régi korszak kialakította a misztikust (az elméletet), az új korszak a fehér mágust (a gyakorlót) alakítja ki.

A régi korszakban a fejlődés részeként kialakult az egymástól való elkülönülés, a nacionalizmus és a szektarianizmus, mely az elme szelektív, felosztó és elkülönítő természetének köszönhető.

Az új korszak az összeolvadás, összefoglalást és összefogást hoz, mivel az energiája képessé tesz minket arra, hogy összekössük a szellemi és anyagi világot. (Létre hozzuk a holisztikus felfogást a hétköznapi életben is.) Itt arra gondolj, hogy politikai, gazdasági, egészségügyi, erkölcsi téren (de szinte mindenütt) mekkora széthúzás van, de a jelenlegi helyzetünk egyre inkább igényli a szélesebb társadalmi összefogást és az erkölcsi, etikai értékrendek mély átformálását.

A hatos energiája alatt kialakultak tanítvány csoportok, akik együtt dolgoztak, de nem szoros együttműködésben, szoros kapcsolatban, mivel belső széthúzás lépett fel, ami az egyes személyiségek reakcióira alapult. (Már szándékukká vált a pozitív változás mégis az egójuk túlműködése miatt konfliktusba keveredtek egymással. Ez a jelenség még napjainkban is érzékelhető, de ahogy haladunk előre és egyre többet tapasztalunk képesekké fogunk válni, hogy feladjuk egoista viselkedésünket az adott csoport magasabb céljai érdekében.)

csoportAz új korszak ezzel szemben kineveli és szétküldi azoknak a beavatottaknak a csoportjait, akik már szoros együttműködésben fognak dolgozni egymással, az Isteni tervet szolgálva. Ezek a csoportok másként fognak működni. Nem kifejezetten vezetők és végrehajtók lesznek. Inkább mindenki képessége szerint vállal feladatokat a közös ügy érdekében, ahol az egyén képes lesz feladni saját egójának akaratát és együtt fejlődni a csoporttal.

A régi korszak érzékelhetővé tette az emberiség számára a dualitást, így az emberek magukat fizikai egységként kezdték el megélni.

A hetes sugár egy magasabb tudatosságba vezet be bennünket, először a tömegeket hozzásegíti az integrált személyiség eléréséhez, majd a felébredetteket hozzásegíti a test és lélek egyesüléséhez. (Azt az életet élje, amit a sors (a lelke) diktál neki. Nem véletelen, hogy egyre többen kezdik keresni az útjukat, egyre többen indulnak el az önismeret útján, kezdenek másként figyelni magukra.)

Szeretettel,

Réka

Ismerd meg a kvantumgyógyítást és a kvantumszemléletet. Kattints a linkre: Kvantum Mátrix Átalakítás.

Egy példa, kattints ide: Faluhely major. Ez nagyon szép szolgálat.

Itt írhatsz nekem:

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.