Menü

Felelősséget vállalni önmagadért – kvantumszemlélet

Felelősséget vállalni önmagadért – kvantumszemlélet

Sokan összekeverik a teremtés folyamatát. Azt hiszik, hogy a teremtés úgy működik, hogy először rengeteget kell dolgozniuk, hogy megszerezhessenek mindent, ami az életük élvezetéhez szükséges. Aztán majd egyszer minden rendbe jön és nem lesznek problémáik.

El kell, hogy keserítselek. Ez nem így van. Számomra elég jól mutatja ezt a tényt az is, hogy a világ vagyonának 90%-a a világ népessége 1%-ának birtokában van.

Érzékeled az arányokat? Ezek szerint rengeteg ember gondolja úgy, hogy agyon kell magát dolgozni ahhoz, hogy valóban élvezhesse az életet. Aztán frusztrálja magát egész életében és úgy hal meg, hogy ha visszatekint az életére, az öröm és boldogság szükségletének töredékét sem volt képes megvalósítani. És te emellett még azt is hiszed, hogy az 1% maradéktalanul boldog?

Mit is mondott a Dalai Láma, amikor arról kérdezték, hogy mi lepi meg őt az emberiséggel kapcsolatban? Ezt már biztosan ismered, mert mindenhol ez kering az interneten.

“Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen, aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét.

És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a pénz nem fontos vagy hogy nem old meg problémákat. Inkább úgy gondolom, hogy ésszerűbb, ha a teremtés folyamatát megfordítjuk a tenni-lenni-venni hármasságból és elfogadjuk azt, hogy először fejlődnünk kell ahhoz, hogy képesek legyünk nagy dolgokra és elérjük hőn áhított céljainkat, rendezzük kapcsolatainkat, megteremtsük saját bőségünket.

A helyes irány tehát a LENNI-TENNI-VENNI. Éljük az életet a mostban, tapasztalunk tanulunk, fejlődünk és a közben megkapjuk, amire szükségünk van. És emellett nem felejtünk el örülni a mának.

Igen ám, de sokszor olyan lelki problémák állják utadat, amelyek miatt nem tudsz továbblépni a fejlődésben. Megáll a problémamegoldás. Úgy érzed nem tudsz kilépni a börtönödből, valami folyamatosan gátol és belülről marcangolja a lelkedet az érzelmeidet. Sokféle érzésed lehet. Hogy csak néhányat említsek:

  • Önértékelési gondok, önbizalom és önbecsülés hiánya hiánya

  • Félelmek, a mindennapi megélhetés biztosításától kezdve a halálfélelemig minden

  • Lemerevedés, kétkedés, szorongás, lelki görcsök

  • Igazságtalanság érzése, miért pont velem történik ez?

  • Depresszió, mély völgyek

  • Önszeretet, önelfogadás hiánya, tökéletlen lénynek érzed magad

És még sorolhatnám a gátakat, amelyek nem engedik, hogy megoldásra juss a mindennapi problémáiddal. Mert hogy életed tükrözi lényedet.

Hallottál már a testmunkáról? A testmunka (bodywork) egy gyűjtőfogalom. Olyan alternatív energetikai módszerek összessége, melyek alkalmával nem csak a lelki és érzelmi háttérrel dolgozunk, hanem bevonjuk fizikai részünket a testünket is a blokkok oldásába.

Bizonyára tudod, hogy a téged gátló tényezők lenyomatot képeznek a testedben is. A régi kultúrákban az emberek azért használták a masszázsokat, a táncot, az éneket, szertartásokat, a testedzés különböző formáit, hogy fizikai szinten is megszabadulhassanak az öket gátló tényezőktől, így képesek voltak megoldani aktuális élethelyzetüket, visszatérni Isteni Önvalójukhoz és ezzel újból a nekik rendeltetett úton járhattak.

Ilyen munka a Lomi-Lomi masszázs is, mely egy teljes testet-lelket-szellemet gyógyító szakrális művészet – a gyógyító érintés művészetének, a Hawaii Huna filózófia része, melynek célja visszatérés a Fényhez, a Fény által vezérelt élethez.

Csodálatos módon a polinéz kultúra tükrözi a mai kvantumfizikai elveket. 🙂 Tulajdonképpen a polinéz gyógyítások egytől egyik kvantumfizikai elveken alapulnak. Az egész folyamat egy fantasztikusan összehangolt mozgássorozat, ahol a kliens ellazul, mintegy meditatív tudatállapotba kerül és ebben az állapotban működik együtt a masszőrrel, aki mintha hullámszerűen körbetáncolná páciensét masszázs közben.

Ezért van az egyedülálló technikai kivitelezés, amely nem az ujjakat helyezi előtérbe, hanem főleg a kézgyök párnás részével és alkarral masszírozunk. A Lomi-Lomi Nui alkalmával megadjuk a kliensnek a feltétel nélküli elfogadást, a feloldozás, elengedés lehetőségét.

A Lomi-Lomi masszázs hatékonyan oldja a stresszt és támogatja a régi minták elengedését is. Régen az ilyen masszázst, rituálék kísérték. A templomi stílusú Lomi-Lomi masszázst rendkívüli jelentésének hangsúlyozására a “Nui” (nagy, fontos, szent, egyedülálló) szóval egészítették ki. A Lomi-Lomi Nui masszázs a magasabb rezgésszintre emeléssel segít hozzá az egészséghez.

Ebben a folyamatban mély érzelmi gátak oldódnak. Az eredmény egy hihetetlen töltést ad. Szeretetet és energiát a továbblépéshez.

Ezért a Lomi-Lomi-t mindig felszentelem a kliens egy adott problémájának megoldása céljából.

A folyamatban segít a Ho’oponopono is, mely a test energetikai rendszerét tisztítja. A dr. Ihaleakala Hev Len féle módszer egyszerű. Te is használhatod a nap bármely szakában és időt sem igényel. Egy következő cikkben ismertetem.

A Lomi-Lomi Nui egy különleges energetikai masszázs, mely túlmutat a puszta technikai megoldásokon.

Légy csöndes és figyelj.  A masszőr elvégzi a munkát és a bölcsesség megérkezik.

Szeretettel várlak, ha ezt a különleges módszert szeretnéd alkalmazni valamely életfeladatod megoldására!

Itt jelentkezhetsz:

[contact-form-7 404 "Not Found"]


 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár