Menü

Alvás és szuperérzékenység

Alvás és szuperérzékenység

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor nem tudtunk elaludni. Lefeküdtünk és csak nem jött álom a szemünkre. Forgolódunk egy órán keresztül, majd dühösen felkapcsoljuk a lámpát és elkezdünk olvasni. Egy óra múlva megint megpróbálunk nyugovóra térni, lekapcsoljuk a lámpát és várjuk az üdvözítő elalvást, de semmi. Próbálunk mindenféle relaxációs módszert, számolgatjuk a bárányokat, felverjük a párnánkat, de … semmi. Majd elkezdünk azon gondolkodni, mennyi mindent kell másnap csinálnunk. Egyszer csak elkezdenek csicseregni a madarak és kivilágosodik. Reggel mintha ólomból lennének a végtagjaink, kimerülten ücsörgünk a kávénk mellett. Ilyen körülmények között a kávé életmentő nedűnek tűnik…

Azt hiszem, nekünk szuperérzékenyeknek kitüntetett figyelemben kell részesítenünk az alvásunkat. Tapasztalataim szerint, egy szuperérzékenyre sokkal komolyabb hatással van egy át nem aludt éjszaka, ha pedig ez rendszeres, akkor katasztrofális következményei lehetnek.

A tudósok még nem tudják pontosan, hogy miért alszik az ember. Azt tudják, hogy alvás időszaka alatt a test kikapcsol bizonyos funkciókat, mint például az emésztést és a regenerálódásra, öngyógyulásra koncentrál.

Magamon azt is tapasztalom, hogy átlagban nagyobb az alvásigényem. Van, akinek a 4-6 óra alvás is elegendő. Nekem muszáj 8 órát aludnom naponta, azonban azt is megfigyeltem, hogy a nyolc óra után automatikusan felkelek. Ez bizonyára nem minden szuperérzékenyre érvényes. El tudom képzelni, hogy sok szuperérzékeny embernek szüksége van akár napi 10 óra alvásra is.

Azt is megfigyeltem, hogy egy-egy rázósabb, kialvatlanabb időszak után hosszabb idő szükséges a regenerálódáshoz.

Sokszor érintenek minket a lelkiismeretességünkből, a szorongásainkból, az aggodalmainkból vagy az idegi kimerültségünkből fakadó alvászavarok. És ha belefutunk egy ilyen időszakba, akkor még jobban kimerülünk. Ez a túlingerlődésünk egy formája.

Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a szuperérzékenyek nap, mint nap tudatosítsák magukban fizikai, mentális képességeik jellemzőit és azt, hogy mennyire fontos a jó pihenés.

alvas_5Nekünk hatványozottan szükségünk van a napi ritmusra, az esti levezető szertartásokra, a rendszeres lazításra és a mindennapi stressz lekezelésének megtanulására. Az aromaterápia szerintem, a szuperérzékenyeknek egy 10 pontos találat. Érzékenységünk miatt sokkal hamarabb rátalálunk a nekünk megfelelő illóolajokra és azok nagyon gyorsan hatnak is ránk, mind fizikailag, mind lelkileg, mind mentálisan.

Néhány recept olyan problémákra, melyek sokszor érintenek Titeket, kedves szuperérzékeny társaim. 🙂

Recept szorongás esetén:

10 csepp Mandarin illóolaj

10 csepp Bergamott illóolaj

10 csepp Keserű narancs levél illóolaj

30 ml hidegen sajtolt növényi olajban

 

Recept kimerültségre:

15 csepp Mandarin illóolaj

13 csepp Citrom illóolaj

2 csepp Valeriana illóolaj

30 ml hidegen sajtolt növényi olajban

Keverékeink elkészítésére rendkívül jó a hidegen sajtolt olivaolaj, napraforgóolaj, sárgabarackmag olaj. Ezeket a keverékeket bedörzsölheted a gerinc mentén, talpba, csuklóra teheted, szagolgathatod, akár magaddal is viheted. Ha elkészíted a tiszta illóolaj keveréket, akkor 6 cseppet tejszínben elkeverve este a fürdővizedbe is rakhatsz.

Szeretettel,

Kökény Réka

szemléletfejlesztő aromaterapeuta

alelekillata.hu szerkesztője

 

Itt kérdezhetsz:

 [contact-form-7 404 "Not Found"]

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár