Menü

Hogyan hat a rozmaring illóolaj az agyra?

Hogyan hat a rozmaring illóolaj az agyra?

A rozmaringot a népi gyógyászatban már nagyon régóta használják. Úgy tartották, hogy az agyra és a memóriára gyakorolt  hatása igen jelentős. A szegények tömjénfájaként is ismerték, ugyanis a tömjén nagy értéknek számított, ezért a szegények rozmaringot égettek tömjén helyett ünnepek vagy szertartások alkalmával.

De rengeteg más területen is alkalmazzák a Rozmaringot. A kozmetika ipar például krémekbe, hajpakolásokba, dezodorokba teszi. De a mediterrán konyha alapvető fűszereként is ismerjük.

De térjünk vissza a memóriához. A tudomány háromféle memóriát különböztet meg a hosszú távút (pl. régi gyermekkori élmények, iskolában tanultak, stb.), a rövid távút (pl. munka közben pillanatnyi információkat dolgozol fel) és a jövőbe mutatót (emlékezni, hogy emlékezz valamire, eszedbe jusson valami). A legnehezebb a jövőbeni emlékezés, hogy ne felejtsünk el megcsinálni valami fontosat.

Az orvostudomány egyelőre nem nagyon tud igazán hatásos szereket kínálni sem a demenciára, sem a memória fejlesztésére. Elém akadt egy cikk a BBC honlapján, mely egy kísérletről számol be. 60 idősebb embert vizsgáltak két illóolajjal. Az egyik a Rozmaring a másik a Levendula illóolaj volt. Úgy tudták, hogy valamilyen vitaminos italt fognak kipróbálni. Három csoportba osztották őket. Az egyik szobában Rozmaring illóolajat, a másikban Levendulát párologtattak, a harmadikban pedig semmit.

A résztvevőknek tesztkérdéseket tettek fel. A teremben elhelyeztek tárgyakat, melyekre később emlékezniük kellett, ahogy csinálták a tesztet egyre komolyabban és komplexebben vették igénybe agyuk emlékező képességét. (Pl. Mostantól 7 perc múlva oda tudod nekem adni azt a könyvet?)

rozmaring és az agy

Az eredmények lenyűgözőek voltak. A Rozmaring illóolajos teremben statisztikailag sokkal jobb eredményeket értek el, mint a kontroll teremben, ahol nem volt illóolaj használat.

A Levendula illóolajos teremben pedig sokkal rosszabb lett az eredmény. Nem csoda, hiszen a Levendulát az aromaterápiában nyugtatásra, altatásra használjuk, tehát várható volt ez az eredmény. 🙂

Az aromaterápiában megkülönböztetünk többféle kemotípust attól függően, hogy milyen vegyületet tartalmaz egy adott tétel legnagyobb részben. A Rozmaring Cineol illóolaj fő hatóanyaga az 1.8 cineol az, ami segíti a memóriát. Ugyanis belélegezve a vérbe kerül, így a máj nem bontja le és így képes növelni a neurotranszmitterek mennyiségét. A vérvizsgálatok eredménye kimutatta, hogy a Rozmaring illóolajos teremben lévő kísérleti alanyok vérében jelen voltak a Rozmaring illóolaj egyes vegyületei.

Ebből még egy következtetést is levonhatunk. Az olfactor terápia, azaz a szaglás egy rendkívül hatékony módszer. Sőt most már magyar kutatást is olvastam arról, hogy miképp lehetne bevinni hatóanyagokat az orron keresztül.

TOVÁBBI TIPP! A Rozmaring Cineol illóolajat használhatod még influenza, megfázás ellen és korpás hajra is.

Azért nem kell állandóan Rozmaringot szipákolnod. Be kell tartani az illóolajok biztonsági előírásait! Inkább kérdezz aromaterapeutától a megfelelő használat érdekében.

Szeretettel várlak tanácsadásomon: Aromaterápiás tanácsadás

A Lélek Illata Webáruháza

Ha az illóolajat nem találod a webáruházamban, megrendelheted az alábbi űrlapon:

[contact-form-7 404 "Nem található"]

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár