fbpx

„ Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad.” – Hippokratész

Az elmúlt két hétben olyan dolgok történtek, amik miatt nem tudtam megfelelő időben megírni és feltenni a honlapomra ezt a bejegyzést, de azt hiszem, ez része az életnek. Saját gondolataim és változó életem segít abban, hogy ne hagyjam abba.

Hiszem, hogy a kitartás és a céltudatosság ilyenkor a legfontosabb. Így tudom, hogy bár későn írok, hiszen telihold vasárnap van, mégis úgy gondoltam, hogy meg kell írnom ezt a bejegyzést, mert ez is része a fejlődésnek.

Vagyis ezzel csak azt szeretném neked elmondani, hogy célok nélkül nagyon nehéz az élet és ha kitűztél egy célt, az csak az első lépés. Ezután még sokat kell tenned a célod eléréséért és persze sokszor jönnek akadályozó tényezők is, de ne add fel!

Sokszor érezheted magadat áldozatnak. Az az elképzelésed, hogy nem te okoztad azt a kellemetlen helyzetet, melyben éppen most vagy. Szeretnél változtatni, de nem tudod hogyan.

Sajnos, az utóbbi századokban az emberiség nagyon eltávolodott igazi lényétől. Elveszítettük a ritmust, a szertartásainkat, elkülönültünk egymástól, elveszítettük a emberi lényegünket, a közösség összetartó erejét. De ennek nem kell így lennie.

A telihold energiáiról először mesteremtől, Gill Wright-tól hallottam. Aztán rájöttem, hogy itt nem csak a telihold energiájáról van szó, hanem az univerzális energiák ritmikus változásáról is.

Az égitestek energiájával úgy dolgozhatunk legkönnyebben, ha megértjük, hogy mi is az Univerzum részei vagyunk és segítségül hívhatjuk ezeket a hatalmas működő erőket. Ez is jelentheti számunkra a visszautat a természethez, a lehetőséget, hogy visszataláljunk lényegi önvalónkhoz.

Ha megtanulod, hogyan dolgozz a holdfázisok energiájával, segíteni fog, hogy ráhangold életedet az Univerzális Energiák ritmusára és folyására, melyek támogatni fognak utadon.

A Hold energiája az az energia, mely megmutatja az irányt lelked felé, segít megtalálni a te igazi utadat. A Hold az Istennő energiáját hordozza, a befogadót. Általa mozgósíthatod kreatív oldaladat. Ha a Holddal dolgozol belekerülhetsz a „ mindig jó időben, jó helyen lenni” energiájába.

Cselekedj és arasd le te is a gyümölcsöt!

Ehhez járulhat hozzá a telehold energiája is május 6-án.  🙂

És ahogy a Telihold, a 100-szoros erő című cikkemben olvashattad, előtte és utána két napig, azaz 5 napon keresztül tart ez a hatás.

A Hold ezúttal a Skorpió jegyébe fog lépni. Nagy esély van a végletek, a szenvedélyek megélésére. Így nagyon alkalmas lehet ez az időszak a valódi visszavonulásra, energiáid uralására és arra, hogy inkább befelé figyelj.

Itt az ideje, hogy tégy Önmagadért! Használd a holdtölte óriási energiáit és segítségével lépj az önmegvalósítás útjára! 🙂

  • A teliholdas gyógyítás alkalmával a Kvantum Mátrix Átalakítás energetikai módszereivel a megfelelő energiaminőségeket kapod, hogy kitartó és kreatív lehess a megoldásban.
  • A kezelés alkalmával oldjuk a blokkokat, melyek gátolnak a megvalósításban.
  • Átprogramozzuk az energiameződet, hogy azokat az embereket és helyzeteket vonzhasd be életedbe, akikre és amelyekre szükséged van a megoldásban
  • Használjuk a Bach-virágesszenciákat és a kristályok energiáit.

Egyedi vagy és megismételhetetlen, ezért a megoldások és a telihold energiagyógyítások is minden ember számára egyediek!

  • A gyógyítás számodra most 5.000 Ft helyett 4.500 Ft óránként.

Sok szeretettel várlak a változás útján!

Bejelentkezés: +3620-517-50-48 telefonszámon, az info@alelekillata.hu e-mail címen, vagy az alábbi űrlapon: