A 10 milliószoros teremtő napra szeretnék Neked valami hasznosat küldeni. Valami olyasmit, amit szabad akaratodból utána is bármikor használhatsz és bárkinek továbbadhatsz.
Ha a teremtés szót kiejtjük, sokszor az anyagi helyzetünk jut eszünkbe. Pedig ez annál sokkal több. A bőség nem csak az anyagiakra vonatkozik, hanem mindenre az életedben. Az embereknek általában a szeretet bősége hiányzik a legjobban, még akkor is, ha nem vallják be maguknak
Küldök neked néhány elgondolkodtató filmet, egy vezetett meditációt és megerősítéseket. Remélem, ezek közül lesz, amelyik támogathat Téged.
Ma arra gondoltam, hogy ha mindig, minden körülmények között képesek lennénk arra figyelni, hogy úgy éljük az életünket, mintha minden nap az utolsó lenne, mennyire más lehetne a világ. Nem mulasztanánk el kifejezni szeretetünket, együttérzésünket, talán sokkal jobban képesek lennénk elfogadni az embereket, ha tudnánk, hogy ebben a fizikai valóságban már csak kevés van hátra. De semmi sem zárható ki… Ez az idő is eljöhet bármikor… 🙂
Ez egy kis jelenetcsokor a Mátrix című filmből.
“Ültél-e már nagyon csendesen, úgy, hogy figyelmedet nem összpontosítottad semmire, nem erőltetted a koncentrációt, s hogy mindeközben a tudatod nagyon nyugodt, valóban mozdulatlan maradt? Ebben az állapotban minden hang eljut hozzád. Ilyenkor a távoli zajokat éppúgy meghallod, mint a közeliket, az éppen keletkezőket – ami azt jelenti, hogy tényleg mindent hallasz. A tudatod nincsen egyetlen szűk, kicsiny csatornába kényszerítve. Ha ezen a módon tudsz hallgatózni, az erőfeszítés nélküli figyelem állapotában, azt fogod találni, hogy egy különleges változás indul meg a bensődben, egy változás, mely akaratod és kérésed nélkül történik; s e változásból hatalmas szépség és mélyreható belátás fakad.” – J. Krishnamurti
Itt találod Jiddu Krishnamurti: Felhívás a változásra című filmrészletét.
Megerősítések 10 milliószoros napokra és bármikor, amikor szükséged van rá
Ezeken a napokon különösen fontos, hogy figyelj gondolataidra és arra koncentrálj, amit meg szeretnél teremteni életedben. Jó gyakorlat, ha előtte le is írod, mire vágysz és ezt a listát utána is figyelmed középpontjában tartod. Rendkívül fontos a jó megfogalmazás.
Lefekvés előtt nagyon jó, ha végiggondolod, amit teremteni szeretnél, hiszen az agy elalvás után még órákig ezen a programon dolgozik. Képzeld el, hogy ezzel máris adtál magadnak napi 4 óra intezív teremtést.
De ne felejtsd el, ha napközben gondolataid az elenkezőjét teremtik, esti munkád kárba vész. Ezért figyelj, hogy ne teremtsd az ellenkezőjét, mert úgy a hatás-ellenhatás érvényesül. Tisztogasd gondolataidat folyamatosan.
Így eljutottunk odáig, hogy már nem csak ezeken a napokon fontos, hogy figyelj magadra és a gondolataidra. Ez a tudat forradalma. 🙂
-
Életcél
Ma követem a szívem hangját és lelkem útját megtalálom.
Célom, hogy fejlődjek és legjobb pillanataimat megosszam embertársaimmal.
Minél jobban megismerem magam, annál jobban rájövök, mi az én utam.
-
Önbizalom
Büszke vagyok magamra, hogy merek próbálkozni és cselekedni.
Mélyen hiszek a belső megérzéseimben és hagyom, hogy megérzéseim vezessenek.
Képességeimbe vetett hitem napról napra egyre szilárdabb.
Megtehetem, hogy hibázok, hiszen a nagy sikerekhez a hibákon át vezet az út.
Kedves és elfogadó vagyok magammal szemben. Így kedves és elfogadó vagyok másokkal szemben is.
A béke a tudatos választással kezdődik.
A béke akkor érkezik, ha elengedem azt, hogy minden apró részletet kontrolláljak.
Ma figyelek arra, hogy minden békétlen érzést elengedek, ha felbukkan testem bármely részén és csak a haladásra koncentrálok.
A szeretet, a béke és az öröm fénye egész nap áramlik felém.
Nyitott vagyok a felsőbb bölcsesség felé.
Nem kell tökéletesnek lennem, elég ha önmagam vagyok.
-
Gyógyulás
Köszönöm, életem minden pillanatát.
Köszönöm, hogy erős, egészséges és vitális vagyok.
Szeretettel figyelek magamra.
Szeretettel gondoskodom magamról.
-
Párkapcsolat
Készen állok egy egészséges, szeretetteljes párkapcsolatra.
Megérdemlem az egészséges, szeretetteljes párkapcsolatot.
Ahogy másokkal megosztom szeretetemet, az Univerzum úgy tükrözi vissza felém a szeretetet.
-
Bőség és jólét
Megnyitom a bőség áramlását életem minden területén.
Ahogy nő az elköteleződésem mások segítése iránt, úgy növekszik jólétem is.
A napom tele van határtalan lehetőségekkel, bőséggel és szeretettel.
-
Egészséges testsúly
A testem bölcs és én mélyen hiszek a testem bölcsességében.
Napról napra egyre szebb és sugárzóbb vagyok.
Amint egyre jobban szeretem és elfogadom magam, úgy mások is egyre jobban szeretnek és elfogadnak engem.
Ma megnyitom tudatom a végtelen lehetőségek és megoldások tárháza előtt.
A lehetőségek mindenhol ott vannak. Úgy döntök, hogy nyitott vagyok és megtalálom őket.
Engedd, hogy ma minden tapasztalásom átjáró legyen valami még jobb tapasztalás felé.
Minden döntésem valami új lehetőség felé irányít.
Kvantum Mátrix Átalakítás, szemléletfejlesztés
Illatos, szép napot kívánok,
Kökény Réka
szemléletfejlesztő, aromaterapeuta
alelekillata.hu szerkesztője
Itt olvashatsz a 10 milliószoros napról.