Egyszer felraktam a Facebook oldalamra egy érdekes napi megerősítést dr. Wayne W. Dyer-től.
„Én vagyok a felelős az érzelmeimért, nem ők felelősek értem.”
Ez persze a gondolatainkra is vonatkozik. Körülbelül úgy tudnám leírni, hogy amit eszel, azzá leszel. Tehát, ahogy gondolkodsz, úgy alakul az életed is. És ez nagy vonalakban az irányokat is megmutatja, bentről kifelé történik a folyamat. Ugyanis a kintről befelé irányt már mindenki ismeri és ezzel rengeteget foglalkoznak is az emberek (mit mondanak mások rólunk, stb.). Így hát a folyamatos áramlás megteremtéséhez végre jó lenne, ha a „bentről kifelével” is foglalkoznánk.
A metafizikai gyógyításban van egy úgynevezett mentális orientációs alapfogalom. Alice A. Bailey szerint a cél az, hogy a kliens összehangolja a személyiségét, érzelmi, mentális és fizikai szinteken. Amikor a személyiségünk összehangolódik és elindul a lélek útján, akkor érezzük a boldogságot, megelégedettséget bármilyen nehéz feladatok is jönnek életünkben, azt érezzük, hogy a helyünkön vagyunk és az utunkat járjuk.
Most jöjjön egy kis intermezzo:
Társaimmal alkottunk egy metafizikai gyógyító csoportot, ahol rendszeresen dolgozunk metafizikai kérdéseken, gyógyítási módszereken, csoportos gyógyításokat végzünk. Itt merült fel az az érdekes kérdéskör, hogy az Alice Bailey féle metafizikai könyvtár, amely Djwal Kuhl (A Tibeti) felemelkedett mesterünk tanításain alapszik és szinte az élet minden területét lefedi, nem érhető el Magyarországon magyar nyelven.
Azaz két kötete elérhető, de az mákszemnyi rész az egészhez képest. És mivel valaki megvásárolta a fordítás és kiadás jogát, hiába is próbálkoznánk, nem tehetünk semmit…Lehet, hogy ez túl értékes információ lenne nekünk magyaroknak ahhoz, hogy hozzájussunk és kezdjünk vele valamit? Nem tudom. De metafizikai tanoncként úgy érzem, nem vonhatom meg az olvasóimtól etz a dimenzióváltási lehetőséget. Alkottam egy metafizika kategóriát a honlapon. Ha érdekel ez a rendkívüli szemléletmód, ott találhatsz majd írásokat.
Mindenesetre a másik érdekesség, hogy ezek a könyvek dekódolva vannak, azaz mindig csak annyit értesz meg belőle, amilyen szinten vagy a spirituális fejlődésben. Így érdemes időnként elővenni és részleteket elolvasni belőle, mert mindig hoz valamilyen új és értékes felismerést. 🙂 Ezt tapasztalatból mondhatom. Voltak olyan részei a könyveinek, melyeket fél év múlva olvasva esett le a tantusz. 🙂 Persze angol nyelven nem könnyű ilyesmit olvasni. 🙂
Mindenesetre, ha már a 10 milliószoros teremtő napoknál tartunk, érdemes elgondolkodni azon,
hogy általában merre járnak a gondolataid?
Mennyire vagy képes a jelenben maradni a mindennapokban is?
És mivé hagyod fajulni érzelmeidet?
Félreértés ne essék! A mentális orientáció nem a racionális gondolkodást jelenti! Hanem egy összehangoltságot tükröz. Tehát azt, hogy képes vagyok meleg szívvel, szeretettel odafordulni a másik emberhez és nem hagyom, hogy az indulataim, a dühöm, a haragom, az irigységem, az önbizalomhiányom és megannyi negatív érzelmem győzedelmeskedjen felettem.
Azaz figyelek. Figyelem, hogy egyes helyzetek, milyen érzelmeket hoznak ki belőlem. De az csak rám vonatkozik. Odafigyelek a testemre, szeretettel bánok vele, tudásomat fejlesztem.
Például ahogy dr. Dyer írja, ha dühössé válok valakire, az az én saram. Mert ennek nem kell így lennie. Van döntési lehetőségem, hogy minek adok energiát.
És ezen a ponton ez már teremtés kérdéskör.
Te minek adsz energiát?
A szeretetteljes, békés, ésszerű megoldásnak vagy az indulatoknak?
Ne felejtsd el! Mindig van döntési lehetőséged!
Harcolni márpedig kell, de nem másokkal, hanem saját egóddal kell megvívnod a harcot!
Ebből csinálhatsz egy gyakorlatot is. Ami nem áll másból, mint abból, hogy a mindennapok folyamán elkezded magad figyelni. Nem teszel mást, csak azt figyeled, hogy az egyes helyzetek milyen hatással vannak rád. Mi idegesít, mi tölt fel, mi hoz örömöt. És nem teszel semmit, csak figyeled az idegességedet, az örömödet, az energiáidat.
Ha dühös leszel, magadban eltávolodsz a dühtől és ránézel. Megkérdezed magadat, szükséges ez? Vagy miért érzem ezt? Mi az a részem, amelyik nem tudja ezt a helyzetet lekezelni? Közben vegyél nagy levegőket, mert első alkalommal nem könnyű megcsinálni azt, hogy ideges vagy, ennek ellenére nem ordítod le a másik ember haját a fejéről. 🙂
Ha meg tudod fogni a számodra negatív érzelmeket, az már nagy siker. Innen elkezdheted megváltoztatni saját világod. Ahogy gyakorlatozol, egyre jobban távol tudod magad tartani a negatív érzelmektől, sőt a nagy mértékű stressztől is és egyre humánusabbak lesznek a válaszreakcióid. Növekszik a felelősségvállalásod és a fókuszáltságod és folyamatosan változik az életed pozitív irányban.
Ne felejtsd az élet teremtéséhez nagy kitartás kell!
Ahhoz, hogy a magból fa legyen, abból pedig gyümölcs, időre és sok munkára van szükség. Ilyen életed minden területe.
Energiát, szeretetet, odafigyelést, kell belefektetni a jó kapcsolatokba, legyen az szülő-gyermek vagy párkapcsolat vagy baráti, akár munka kapcsolat. És ugyanez vonatkozik az egészségre, a munkára, mindenre.
Ahhoz, hogy minden területen a nekünk megfelelő bőségben éljünk, dolgoznunk kell rajta kitartóan!
Ha érdekesnek találod, próbálgasd a gyakorlatot! Ha új felismerésekre teszel szert, előrébb juthatsz általa.
Hétfőn, a 10 milliószoros napon figyelj a gondolataidra és előtte fogalmazd meg milyen pozitív változásokat szeretnél az életedben. Gondolj a változásokra sokszor, alkoss színes képeket magadban vagy csak érezd át! Hangold át a tudatodat!
Te döntöd el, hogy minek adsz energiát és az érkezik vissza hozzád!
Shakti Gawain szerint a teremtő képzeletnek négy alappillére van, amihez szerintem kapcsolódik más feltétel is, de most egyelőre maradjunk az alapoknál:
1. Tűzz ki célt magadnak!
2. Pontos képet vagy elgondolást alkoss!
3. Célodra gyakran összpontosíts!
4. Töltsd fel pozitív energiával!
Vizualizáld a céljaidat rendszeresen. Segíteni fog.
Sok bátorságot, kitartást, még ennél is több sikerélményt és bőséges életet kívánok Neked!
Ha szeretnél a közelgő 10 milliószoros napon továbblépni, közelebb kerülni életed egy megoldandó feladatának megoldásához, szeretettel várlak.
Itt olvashatsz erről a napról és a Kvantum Mátrix Átalakításról.
Kérlek, jelentkezz időben, hogy legyen számodra hely.
Sok szeretettel,
Réka
Miről szól ez a honlap? Kattints ide: Szeretettel köszöntelek!
Itt is jelentkezhetsz:
Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.