fbpx

Hű, hát nem is tudom, hogy kezdjem. Riadót kell fújnom. Úgy tűnik, ez a mostani influenza járvány extrém durva.

Bizonyára sokan vagyunk úgy karácsony előtt, hogy mire a fa alá kerülünk úgy érezzük inkább átaludnánk egy hetet. Testünk kétségbeesetten pihenésért kiált, mert próbáljuk beszerezni az ajándékokat, az ételekhez az alapanyagot, miközben sokkal több a munka, de még a karácsonyi menüt is meg kell főzni.  Ebből lesz aztán a kifulladás…

Az idén nekem is sikerült ez a mutatvány, úgyhogy most önnevelő jelleggel nyilvánosan levonom a következtetéseket. A férjem, úgyis számon fogja kérni rajtam jövőre, ha újra belefutnék ebbe a helyzetbe. Előre is köszi, Balikám!!! 🙂

Szóval az történt, hogy kifulladás címén két ünnep között úgy lebetegedtem, hogy kb. 30 éve nem voltam ilyen beteg. A férjem csak ámuldozott, hogy ő még ilyen betegen engem soha nem látott. Napokig lázasan feküdtem vagy inkább fetrengtem és ha éppen magamnál voltam, azt figyeltem, hogyan vándorolnak ide-oda bennem a vírusbandák és folytatnak gerillaháborút. Most mondhatnám, hogy vicces volt, de ott, akkor mégsem volt annyira vicces, csak én próbáltam egy kicsit könnyebben felfogni.

Mivel illóolajokkal dolgozom, nem szoktam elkapni betegségeket. Kikúrálom a családot és továbblépünk. Hát most nem léptünk… feküdtünk. Az az érzésem, hogy évről évre egyre keményebb vírusok érkeznek. Komolyabban kell vennünk most már a megelőzést. De még komolyabban kell vennünk azt, hogy ha túlterheljük magunkat, könnyebben elkapjuk a betegséget.

Mit csináltam?

  • Fekvés, fekvés, fekvés. Ilyenkor nem véletlenül mondja az orvos, hogy ágynyugalom. A szervezetnek minden energiára szüksége van a küzdelemhez.
  • Sokat ittam. A bodzateát nagy termoszba raktam és több litert ittam meg belőle minden nap. De lehet hárs vagy más gyógynövénytea is vagy szénsavmentes víz. A hárs és a bodza segít az izzasztásban. A gyógytea hatékonyságát javítottam aromavízzel
  • Köhögés kezelése: Bébelle balzsam , Aromaforce balzsam. Ezek nagyon jó kis házipatika szerek. Köptető, nyákoldó hatásúak, az egész család számára hasznos. Felnőttek esetében lehet fokozni a hatást úgy, hogy egy kis növényi olajban elkevert Eukaliptusz citriodorat alákenünk (8 csepp egy mokkáskanál növényi olajban, felét előre, felét hátra). Erre jöhetnek a kenőcsök majd körbetekerjük magunkat folpackkal. Ezt napi 3-szor tehetjük.
  • Ugyancsak köhögésre és torokfájásra Kakukkfű aromavíz csodás. Ilyenkor tisztán lehet vele gargalizálni akár napi 5-ször is. Ha nehezen bírjuk az erős ízét, akkor lehet vízzel higítani. Én felesben higítom és az utolsó kortyot lenyelem.
  • A láz nem az ember ellensége! Fontos! 38 fokos lázat én nem szoktam csillapítani, hanem hagyom, hogy jól kiizzadjon a gyermek vagy a férj. Utána pizsamát cserélek. Most azonban nekem 39 fölött volt a lázam, tartósan. Egy darabig tűrtem, aztán amikor már nem bírtam tovább, akkor keveréket készítettem. Mert a tartósan magas láz sem jó.

Orvosi levendula illóolaj20 csepp levendula illóolaj

3 csepp citrom illóolaj

20 csepp növényi olajban

Ebből a keverékből kentem a csuklómra, könyökhajlatra és a homlokomra és a bekent pontokra hideg vizes borogatást tettem. Ez levitte a lázamat egy elviselhető szintre. Tovább nem csökkentettem a lázat, hogy dolgozzon a szervezetem.

Lázas állapotban lehet még használni Borsmenta illóolajat is, de figyelni kell a kontraindikációkra. (6 év alatti gyerekeknek nem használjuk, magas vérnyomásnál, epilepsziásoknál, görcsös köhögés esetén, várandós, szoptatós kismamáknak nem alkalmazzuk!)

(Tartósan magas láz tekintetében, azért fontos az orvosi tanács!)

5. A gyakori orrfújás miatt az orromat Napsugár kenőccsel kentem, ami igen gyorsan regenerálja a bőrt, így nem lett piros, fájdalmas és hámló a bőröm.
 

A mostani betegség élményem mentén újra kell fogalmaznom a karácsonyt. Mindent le kell egyszerűsítenem és már időben elő kell készítenem, hogy ne legyen oltári loholás a vége. Így is már évek óta advent idején azt érzem, hogy  befelé fordulnék. Szívesebben figyelnék a lelki gyakorlataimra, mint az ajándékvásárlásra. A rengeteg étel pedig mindannyiunk emésztését megviseli. A sokféléről is le kell mondani.

Szóval az idén másképp fogom csinálni. Időben elkezdem és szétosztom a feladatokat már szeptemberben. Kevesebb félét fogok főzni és könnyebbeket, hogy ne terheljük meg annyira az emésztésünket. És jobban figyelek a befelé fordulásra, a lelki gyakorlatokra.

Hát úgy legyen! Számon kérhetem magam decemberben. 🙂

Illatos, szép napot kívánok!

Kökény Réka

szemléletfejlesztő aromaterapeuta

hormonegyensúly tanácsadó

 

Figyelem! A honlapomon található természetes megoldások semmiképpen nem helyettesítik az orvosi kezelést és felügyeletet! Panaszaival mindenképpen forduljon orvoshoz!