Nagyon fáraszt a karácsonyi tülekedés, ezért igyekszem minden évben időben elkezdeni a készülődést. Annál is inkább, mert a tumultus elkerülése miatt megbeszéltük a családban, hogy nem veszünk egymásnak sok felesleges dolgot.
Ilyenkor az ember inkább már befelé fordulna.
Én szeretek inkább ajándékot készíteni, főleg azért is, mert a családom minden évben várja a kis mannát, amit készítek. Arckrémekkel, testápoló fürdőbombával, ajakírekkel és még sok mással készülök. Teljes arzenálom van. Így a tülekedést alkotássá alakítottam, amennyire tudtam, mert persze az ételekhez a friss hozzávalókat azért én is kénytelen vagyok közvetlenül az ünnepek előtt megvásárolni. A főzést is próbálom a lehető legegyszerűbben megoldani. Nem sütök százféle sütit és egyszerűbben elkészíthető ételekben gondolkodom.
Lehet, hogy kiábrándító, de mi elég funkcionálisan működünk. Mindenki megmondja, hogy mire vágyik, megkönnyítve a családtagok dolgát. Ez egyébként érdekes módon azt hozta az életünkbe, hogy a gyerek már nagyon korán kifundálja, hogy mire is van szüksége és nagyon várja már, hogy megkaphassa a hőn áhított ajándékot. Persze ő már nagyobb gyerek. Kicsiknél ez másképp működik. 🙂
Van még egy szemlélet amit követek. Amiben csak lehet, előnyben részesítem a helyi árusokat, barátok által kínált termékeket. Ez fontos. Támogasd te is barátodat vagy a piacon az Eszti nénit azzal, hogy tőle vásárolsz. Így segíthetünk egymáson.
Te is készíthetsz illóolajok segítségével nagyon egyszerűen néhány kozmetikumot. Például testradírt és testolajat. Íme két recept, melyekből apró ajándékot készíthetsz:
Kávés testradír hozzávalói
- 3/4 rész őrölt kávé
- 1/4 rész finom szemcsés barna cukor
- 10 ml bio olivaolaj (de sokminden lehet, sárgabarackmag, jojoba, argán, stb. A lényeg, hogy hidegen sajtolt legyen.)
- 25 csepp illóolaj (Lehet akár levendula, narancs, mandarin, grapefruit, ilang ilang is és neked tetsző keveréket is készíthetsz.)
- 100 ml tégely
Az illóolajat a növényi olajba cseppentem, majd a keveréket összekeverem a kávéval és a cukorral. Tusolás után a vizet nem szabad erősen letörölni csak lelapogatni a bőrről.
Figyelem! A citrusok fényérzékenyítőek. Ha ajándékozol, figyelmezted szerettedet, hogy használat után 12 órát hagyjon ki szoláriumozás vagy napozás előtt!
Itt bio illóolaj keverékeket találsz
Testolaj:
- 100 ml hidegen sajtolt növényi olaj (Ezeket lehet keverni. Akár 2-3 félét is rakhatunk egy adagba. Válogatott olajokat pl. Argán olaj, Jojoba olaj.
- 30 csepp illóolaj vagy szinergiája
- 100 ml folyadéküveg
Ezt a készítményt fürdés, tusolás után vékonyan kell magadra kenni. Itt sem szabad a vizet teljesen letörölni a bőrről. Akkor szépen bezárod és hidratálod vele a bőrödet.
A webshopban még november 30-ig kedvezményesen vásárolhatsz!
Apró ajándékokat találsz a webshopon!
Békés készülődést kívánok!
Kökény Réka
szemléletfejlesztő, aromaterapeuta
hormonegyensúly tanácsadó
Ha bármiben segíthetek, kérdezhetsz itt: