Régóta foglalkoztatnak létünk kérdései életünk jobbá, boldogabbá tétele. Azt hiszem, a boldog élet igazi művészet egy olyan világban, amiben most élünk és persze íly módon mindannyian saját életünk művészévé is válhatunk. A döntés a mi kezünkben van. Sokan közülünk már eszméltek és elkezdték létfilozófiájuk és mindennapi létezésük átalakítását, de egyre több emberről hallok, akiket valami súlyos életesemény ért és így kényszerültek változtatni gondolkodásmódjukon.
A változás rögös útján járni nem könnyű feladat. Azonban itt szeretnék megjegyezni egy nagyon fontos dolgot. Azt hiszem, abban sokan egyetértünk hogy világunk válságban van és ez nem csak a pénzügyi válságra vonatkozik. A legalapvetőbb problémánk a morális, erkölcsi válságunk. Ezt az emberek többsége felismerte és sokan ki is mondják. A káoszt mi is megéljük a saját mindennapi emberi érintkezéseinken, esetleg konfliktusainkon keresztül. Nem kell ahhoz spirituálisnak vagy ezoterikus gondolkodásúnak lenni, hogy felfogjuk a morális válság lényegét és ennek mentén változtassunk az élethez való hozzáállásunkon. Elég, ha csak felfedezzük az általános alapértékeket és elindulunk irányukba. Mik lehetnek ezek az alapértékek? Például úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. Vagy amit adsz az életben, azt kapod vissza. Ne ítélkezzünk emberek fölött és ők sem fognak elítélni minket.
Igen, az út rögös. Miért is? Hát egyszerűen azért, mert saját magunk megismerése, magunkkal kapcsolatos felismerések és ezáltal a bennünk rejlő korlátlan lehetőségek felfedezése sok munkát igényel, sőt bizonyos helyzetekhez újból és újból vissza kell térnünk, százszor elkövetjük ugyanazt a hibát és csak utána sikerül eszmélnünk. A hiedelmeink ketrecbe zárnak minket. Ráadásul sokszor kell szembesülnünk saját gyengéinkkel, amit nagyon nehéz elviselni és nehéz felvállalni azt, akik vagyunk, mert felelősséget kell vállalnunk érte és saját teremtéseinkért. És ez mindenkivel így van. Nehogy azt hidd, hogy egy gurunak, mesternek, spirituális vagy vallási gondolkodónak könnyebb a dolga vagy hogy egy gyógyító már milyen magas spirituális szinten van hozzád képest. Sokuknak meg kellett élniük a mélységeket ahhoz, hogy mesterré válhassanak. Hajléktalanként, éhezőként, száműzöttként. De erről majd később írok még.
Ahogy olvasgatok, járok, kelek a világban beleütközöm idézetekbe, versekbe, gondolatokba, felismerésekbe. Most már eljutottam odáig, hogy az általam szépnek tartott, elgondolkodtató lelki csemegéket összegyűjtöm és átadom az olvasóimnak. Lassan elkövetkezik az a pillanat is, amikor saját gondolataimat kezdem szavakba önteni.
Ennek a tevékenységnek sok pozitívuma lehet. Mindenki felhasználhatja saját maga számára, úgy, ahogy jól esik. Elolvashatja, továbbadhatja vagy egyszerűen csak gondolatébresztőnek használja, esetleg élete megváltoztatására hasznosíthatja. Használhatod arra, amire szeretnéd. Használhatod jóra, pillanatnyi kikapcsolódásra, hogy pozitív érzéssel töltsön el vagy új gondolatokat ébresszen benned.
Ha idézek valakitől, mindig oda fogom írni, hogy kitől származik az idézet. Ha az írás tőlem van, azt is fogod tudni. Használd bátran a megjelenő írásokat, idézeteket, verseket. Köszönöm Neked, ha olvasod, ha továbbadod másoknak is a gondolatokat. Hálásan köszönöm, ha feltünteted a szerzőt az írás mellett, esetleg a www.alelekillata.hu címet. Hiszen a cél az, hogy minél több embert indítsunk el a cselekvés irányába, az igazi önmaga felé vezető úton.
Engedd meg, hogy egy idézettel fejezzem be, amit éppen most olvastam a Dalai Lámától.
„The creation of a more peaceful and happier society has to begin from the level of the individual, and from there it can expand to one’s family, to one’s neighborhood, to one’s community and so on.” – Dalai Lama
„Egy békésebb és boldogabb társadalom kialakításának az egyén szintjén kell kezdődnie, ami innen tud emelkedni a család -, a szomszédság -, a közösség szintjeire és így tovább.” – Dalai Lama
Sok szeretettel,
Kökény Réka
Vissza a többi újdonsághoz