Nagyon szeretem a lassit. Ez egy indiai ital. Frissítő hatású, de laktató is. A receptje nagyon egyszerű és olyan ízesítéssel, gyümölcsökkel készítheted, amilyenhez éppen kedved van vagy amit be tudsz szerezni. Sőt sósan is elkészíthető.
Alapanyagok között mindenképpen szerepel a joghurt, amit én vízzel szoktam felönteni, ezt is kezelheted ízlés szerint. Először kevesebb vízzel próbáld. Ki kell tapasztalni.
Isteni finom a mangó lassi, de sajnos, itthon nem iszom, mert az itthon kapható mangó nem az a mangó, amihez Ázsiában hozzájuthatsz. Ez persze a banánra és a citrusfélékre is vonatkozik. Ott mindennek hihetetlen magas cukortartalma van és a zamata is csodálatos. Így maradnak az itthon kapható gyümölcsök, de ezek is hihetetlenül finomak tudnak lenni.
A lassiba fűszereket is szoktak tenni, mint kardamom, fahéj, menta, stb.
Sósan elkészítheted például az uborka lassit.
Ez egy igazi kreatív frissítő, amit hangulatodnak megfelelően készíthetsz.
De ha már az egzotikus ízeknél tartunk, itthon is kaphatók aromavizek, melyekről kevesen tudják, hogy az illóolaj lepárlás során keletkezett, úgynevezett melléktermékek. Azonban magas tisztaságúak és nagy mennyiségben tartalmaznak az illóolajokból vízben oldódó szerves vegyületeket. Ezek a vizek ugyanolyan illatúak, mint az illóolajok és külsőleg, valamint belsőleg is fogyaszthatók. Az aroma gasztronómia szerves részét képezik. Különösen alkalmasak hideg italok, koktélok ízesítésére, de a betegségmegelőzésben is nagy szerepet játszanak, hiszen az aromavizeket borogatásba, gargalizáláshoz, gőzöléshez is lehet használni.
De erről külön fogok még írni egy bejegyzést. Most ebbe a receptbe Damaszkuszi Rózsa aromavizet tettem. A Damaszkuszi Rózsa az illóolajok királynője. Olyan komplex a szerves vegyületek szinergiája ebben az illóolajban, hogy labor körülmények között utánozhatatlan. Viszont ennek köszönheti, hogy olyan hatékony. A Damaszkuszi Rózsa aromavize alapszer az aromaterápiában és a natúrkozmetikában is egyaránt. Hogy miért? Majd azt is leírom neked. Most az aroma gasztronómiában próbáltam ki, ahol szintén szerves részét képezi az egzotikus ízvilágú ételeknek.
Én most egy sárgadinnye lassit készítettem.
Beleraktam…
- egy egész sárgadinnyét (nem nagy)
- 0,5 l joghurtot
- 2 dl vizet
- 3 evőkanál Damaszkuszi Rózsa aromavizet
- 1 tk kardamomot (őrölt)
- kevés mézet, vaníliás xilit porcukrot
- őrölt vaníliát
Turmixgépbe kel rakni mindent és jól össze kell turmixolni.
Egészségedre! 🙂
Szeretettel,
Réka
Ha szeretnél kérdezni vagy érdeklődsz illóolajok, aromavizek és más aromaterápiás termékek iránt, itt írhatsz nekem:
Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.