Minek köszönhetem, hogy itt élek?

Minek köszönhetem, hogy itt élek? Ennek a versnek, jobban mondva Reményik Sándornak, aki megírta ezt a verset. Min múlnak életek, miért fontosak az egyes élethelyzetekben a döntéseink és milyn érdekes a sors szövedéke?e

Nagymamám, aki magyart és történelmet tanított, mindig verseket mondott nekem gyerekkoromban. Emlékszem, sokszor porszívózás közben mentem oda hozzá. Ekkor elkezdett mesélni. Így hallgattam végig a Toldit, a János Vitézt és sok más művet. Aztán egyszer egy beszélgetés alkalmával elmesélte, hogy élete egy nehéz pillanatában arra az elhatározásra jutott, hogy el kell mennie ebből az országból és akkor hirtelen a semmiből eszébe jutott ez a vers. Furcsa élmény volt számára, mert már évek óta kutatott utána és sehogy nem jött elő, nem tudta felidézni. Nagyon szerette  a verseket és megszámlálhatatlan sok verset tudott fejből. Hát kérem, ezek az apró kis jelecskék, amiket a Feljebbvaló küldözget számunkra nap, mint nap. Mindig a megfelelő helyen a megfelelő pillanatban érkeznek. És akkor a nagymamám megértette, hogy nem tudna boldog lenni máshol. A sorsát itt kell felvállalnia. Hát így nem lettem én John vagy Hans egy másik országban, hanem lettem Réka Magyarországon. 🙂

Azt, hogy a következő generációknak mennyire fontos, hogy itthon maradjanak vagy menjenek, nem tudom. Nem biztos, hogy baj, ha néhányan elmennek, hadd kapjanak más népek is zseniális géneket. Mert azért lássuk be, hogy rendkívül tehetséges nép vagyunk. 🙂

Szóval, a lényeg ebben a kis történetben az, hogy sok út és sok lehetőség van az életünkben és az, hogy a sorsunk hogy alakul, illetve hogy képesek vagyunk-e lelkünk valódi útját követni azon is múlik, hogy felfogjuk- e a kis jeleket az életünkben és képessé válunk-e arra, hogy meghalljuk és hallgassunk rájuk. Mint ahogy az a versből is kitűnik, nem mindig könnyű egy sorsot felvállalni. De a boldogság sokszor nem attól függ, hogy kiváló körülmények között élünk-e. Nekünk magunknak kell megértenünk, hogy hol leljük meg helyünket az élet színes forgatagában.

Kívánom neked, hogy követni tudd a megérzéseidet és a döntéseid mentén váljon belőled boldog ember! 🙂

Szerintem elég kemény ez a vers, olyan „pityergetős”. Nem csodálom, hogy a nagyi nem ment külföldre. 🙂

Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod.
Eredj…
szállj, mint a fecske délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek.
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, az érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt.
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes sem hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak
Meglátogatták az itthoni árnyak.
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szélbe minden régi álmod,
Ha úgy látod, hogy minden elveszett
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom,
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok!
Leszek örlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz lappangó rút féreg,
De itthon maradok.

Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár, halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór,
A kanóc vége, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz – száz évig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér.
És akkor…!