Egyenrangúak lennénk?

Nagy valószínűséggel nem fogok osztatlan sikert aratni ezzel a cikkemmel, de nagyon kikívánkozik belőlem és bevállalom a véleményemet. Mindemellett azt is vállalom, hogy tévedhetek és nem mindenben van igazam. Sőt tisztában vagyok vele, hogy az én életem csak egy apró pontja a mi közös nagy létezésünknek, így nem is láthatom a teljes igazságot, ezért kérlek, így olvasd tovább ezt a cikket.

Amit írok, azt csak az elmúlt évek benyomásai alapján teszem. Lehet, hogy az egészet már az ősemberek időszakában elrontottuk. De az is lehet, hogy már akkor sem volt egyenrangúság.

Egyenrangúság alatt nem azt értem, hogy mindenki megteszi ugyanazt mint a másik fél, hiszen egyértelmű a biológiai különbözőségünk. Tehát pl. egy nő nem fog tudni férfi munkát végezni viszont férfi pedig sikítófrászt kapna attól a fájdalomtól és fizikai megterheléstől, ami a szülés alatt ér egy nőt. Bár ez is elgondolkodtató, hogy tulajdonképpen a fizikai terhelés igen nagy mindkét fél részéről, de más és egyelőre úgy tűnik, hogy még a nyugati civilizáltabb társadalmak is jobban értékelik a férfi erőfeszítését, mint a nőét.

Nem, szerintem, nincs egyenrangúság és nem is volt soha. Az egyes kultúrákban rendkívül sok mindenben gátolták a nőket, sőt életüket veszélyeztető törvényeket hoztak. Ha csak a kevésbé brutálisakról beszélünk, akkor pl. Jane Austin Angliájában az örökösödési jog egy tipikusan ilyen törvény volt. Csak férfi örökölhetett és ha nem volt férfi utód, akkor unokatestvérre szállt a tulajdon. Innen kezdve a család élő női tagjainak élete a férfi családtag könyörületességétől függött. Ha nem volt megfelelő kapcsolat a hölgyeket kilakoltatták és …. ki tudja, mi lett a sorsuk.

Ezért is rendkívül fontos volt mindig a házasság. Nyilvánvaló, hogy azért is keresték a lányos szülők mindig a megfelelő partit, mert a lányuk életét szerették volna bebiztosítani.

Innentől kész ármány volt az élet, a fennmaradási ösztön nem csupán a felsőbb osztályokat motiválta, de a paraszti és munkás létben is meghatározó volt. Ha egy lány szép volt és értelmes, az már sokat számított, na de a hozományt is össze kellett ám kalapálni még. Ahogy haladtunk az iparosodás felé, az értékek kezdtek eltolódni.

Nagyon nagy vonalakban valami ilyesmi lehetett, nyilván nem alapos és teljes a rálátásom, de a cikk terjedelme sem engedi, hogy kifejtsem mélyebben.

Mindenesetre az ármány, a cselszövés, az intrika és kritika mindig harcolt a büszkeséggel, bölcsességgel, szeretettel, szerelemmel és méltósággal.

Nagyon, de nagyon messze állunk még az általunk civilizáltabbnak nevezett társadalmakban is attól, hogy valódi megbecsülésről vagy egyenrangúságról beszélhessünk a nők tekintetében.

És ha úgy vesszük, ez így valóban a „hülyeség kora”, mert az emberiség egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy a fennmaradásával játszik.

„Hát kérem szépen, szegény nőkkel mindig csak a baj van…..”

De azért szeretnék egy gondolat magot felvetni. Ha feltételezzük, hogy létezik reinkarnáció és odaát választjuk meg, hogy nőként vagy férfiként születünk újra, akkor bizony azt kell mondanom, hogy a női minőség valódi kifejezésre juttatása kollektív felelősség, hiszen hol nőként, hol férfiként éljük életünket. Az emberiség már évezredek óta hagyja, hogy a női minőség elértéktelenedjen. Itt nem a nőkről, hanem a női energiákról beszélek, arról a minőségről, amely véd, megért, befogad, körülvesz, ápol, együtt érez, meglát, figyelmes, szeret, feltétel nélkül szeret, simogat, dédelget, tanít, segít, táplál, gyógyít… Ezeket az értékeket pedig mindenki tudná fejleszteni magában.

Nincs egyensúly a női és férfi energiák között és ez tulajdonképpen a Föld pusztulásához is vezethet…

A felelősség férfiakra, nőkre egyaránt vonatkozik és a megoldás kulcsa a mi kis egyéni szintünkön mindennapi életünk cselekedeteiben rejlik, a legapróbb részecskéje pedig a család…

Illatos, szép napot és sok pozitív változást kívánok!

Kökény Réka

szemléletfejlesztő, aromaterapeuta

Szemléletfejlesztés Bach-virágterápiával