Avagy, hogyan barátkozz meg a viperával?
Az előzőhöz hasonló eset volt a vipera buli Horvátországban. Ott jó kis magashegyi túrákat lehet csinálni. Olyan jó embert próbáló részeken, láncos sziklákon. Szóval le kell győzni magunkat úgy igazán és rendkívül kell koncentrálni, hogy ne lépjünk félre, miközben fizikailag is igen fárasztó. (Okés, tudom, hogy vannak ennél sokkal magasabb és sokkal embert próbálóbbak is, mint a 8000-esek.) 🙂
Na, ott a házigazda megkínált minket vadspárgával. Mondta, hogy ő felmegy a hegyre ott szedi, de visz egy botot is, mert vannak viperák is. (És persze a vipera sem játék.) Majd mutatott egy képet, hogy tessék, így néz ki. Én szuperérzékeny löki, meg majd elájultam. Há, mondom, ennek fele sem tréfa. Most miért mutatta meg nekem ezt az állatot? Ismét f…hatok, ha felmegyek a hegyre. Ráadásul szinte tuti fixen éreztem, hogy én most szembe fogok nézni egy vipcsivel.
Másnap megyünk a hegyre. Már jól ki vagyunk nyúvadva délután. Éppen lefelé tartottunk egy nem vicces láncos sziklás részen, ahol a baráti házaspár nőtagja általában hisztérikus rohamot szokott kapni. Én megyek elől, mert az urak őt támogatják. Mit ad Isten, egy sziklahasadékból kicsúszik egy óriási példány és pár méterről szembe nézünk egymással.
No, hát én akkorát üvöltöttem, mint Sandokán a harcban és totál kimerülve is úgy futottam visszafelé a láncos sziklán, mint a nyúl. Erre odasiet a férjem, hogy hol a vipera. És megcsodálja a nemes állatot, hogy ők ilyen szép nagyot még itt soha nem láttak… De kár, hogy nem nézhette meg közelebbről. Miért ijesztettem el? 🙂
No comment… Hát, ez bizony nagy különbség szuperérzékeny és nem szuperérzékeny között. 🙂
A történeteket itt fogom folytatni.
Itt találod a szuperérzékenységről szóló könyveket.
Itt találsz egy szuperérzékeny tesztet.
Illatos, szép napot kívánok
Kökény Réka
szemléletfejlesztő, aromaterapeuta
alelekillata.hu szerkesztője
Voltál már hasonló helyzetben? Itt írhatsz nekem:
Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.