Baleset…
Lelki tapasztalások… folytatás…
A cikk első részét itt találod.
Milyen szándékkal viseltetsz a világ iránt? És ezt a szándékodat valóban megvalósítod? Ezek nagyon fontos kérdések.
Látod, ez amolyan igazi önképző folyamat. Ha történik egy ismerősöddel valami, akkor képes vagy-e más szemszögből is megvizsgálni a helyzetet, képessé kívánod-e tenni magad arra, hogy valóban pozitív kisugárzással, támogatással, együttérzéssel légy irányába?
Mindenesetre enélkül is elég fáradt voltam, nagyon jól esett az érdeklődés, a segítség felajánlása és nem volt szükségem kritikai megjegyzésekre. A végén néhány embernek elmagyaráztam, hogy ennek itt most nincs helye, gondolja át, hogy miért hívott és inkább azt valósítsa meg. Ez azt hiszem, valamelyest sikerült (működött a suttogó marketing), mert azóta a többiek is mély megértéssel viseltetnek és csak annyit kérdeznek, hogy vagyok. 🙂 Az embereknek könnyebb egy ilyen helyzetet gyorsan elfelejteni, hogy nehogy szembesülniük kelljen önmagukkal. 🙂
Fú, ez nagyon értékes tapasztalattá fejlődött számomra.
Átgondoltam, hogy nekem a szemléletfejlesztésben nagyon oda kell figyelnem arra, hogy az embereket általában a lelkesedés, a pozitív megélések sokkal jobban inspirálják, mint annak a felhánytorgatása, hogy mit kéne vagy nem kéne tenniük. Nem mindenkinek egyformán könnyű egy helyzet és az önmagunkkal való szembesülés az egyik legnehezebb dolog az életünkben. Ha valakit spontán szembesítünk önmagával, azt nagyon tudatosan kell tennünk, mert az esetek többségében még nem készült fel egy ilyen élményre. Ugyanakkor, vannak helyzetek, amikor pedig pont ezzel tudjuk kizökkenteni embertársunkat egy régi, rossz mintából. De ki dönti el, hogy jót vagy rosszat cselekedtünk?
Van, akinek rendkívül nehéz autóval közlekedni a városban és pánikba esik attól, ha olyan helyre kell mennie, ami számára még ismeretlen. Lehet, hogy te nem érted, hogy ő miért csinál ekkora felhajtást ebből az ügyből, mert neked ez már megy. De volt idő, amikor te is izgultál! Pontosan ezért, egyáltalán nem segít, ha tovább frusztrálod megjegyzésekkel. Viszont nagyon segít, ha azt mondod, ne aggódjon, menjen szép lassan, te is átestél már ezen az izgalmon és biztosítod afelől, hogy meg fogod várni, ha pedig segítségre van szüksége, bátran jelezze.
Így végső tapasztalatom az lett, hogy nem szabad elfelejtenem, milyen szándékkal és hozzáállással szeretném élni az életemet. Segíteni szeretnék vagy rombolni? Előre szeretnék jutni vagy hátra? Fejlődni szeretnék vagy megrekedni? Mindegyik út lehetséges mindannyiunk számára.
Az én döntésem, hogy mit választok és én viselem annak következményeit is.
Most értettem meg még mélyebben, hogy miért beszél a Dalai Láma olyan sokat az együttérzés jelentőségéről. Óriási kérdés, hogy képesek vagyunk-e mindenféle ítélkezés nélkül pusztán csak együtt érezni. Mert az együttérzésben hatalmas gyógyító erő lakozik. Ezt egyébként Feldmár Andrásnál is olvastam. Aki egyszer leírta, hogy a kliense addig nem kezdett gyógyulni, amíg ő elítélően viseltetett iránta. Amint azonban képessé vált páciense elfogadására és a vele való együttérzésre, a páciens is képessé vált a változtatásra, gyógyulásra. Hát nem csodálatos? A gyógyító szándéka és hozzáállása elindította páciensét a gyógyulás útján. Ez is kvantumszemlélet. 🙂
Szeretettel,
Réka
Szeretnél megismerkedni a honlap témáival? Kattints a szövegre és olvasd el a Köszöntelek A Lélek Illata honlapján című írást.
Itt írhatsz nekem saját tapasztalataidról:
Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.
Ha szeretnél feliratkozni a blogértesítőmre, elküldöm neked ajándékba.
