Volt már baleseted?

Csak lassan, csak lassan!

Puff!

Úristen, hogy beütöttem magam. De dddddurva volt ez. (Ennél cifrább szó jutott eszembe, de azt most nem írom le.) 🙂

És ezzel az egy lendülettel szinte kiemeltek akkor és ott a körforgásból. Mondjuk nem volt semmi teljesítmény. Szó szerint úgy szálltam, mint a győzelmi zászló, csak ezt utána egy kicsit megéreztem, amikor befúródtam a betonba, mert azért ettől hirtelen nem nőttek ki a szárnyaim. 🙂

Azt nem tudom, hogy a győzelmi zászlók szoktak-e ilyet csinálni…? 🙂 Azért talán leérkezés előtt elkapják őket. 🙂

Hm.

Pedig nem mentem gyorsan, sőt egyfolytában fékeztem. Lehet, hogy ez jelentette az alapproblémát a fizikának. Viszont utána belegondoltam, hogy jó ég, még szerencse, hogy nem azok kerültek bele ebbe a számomra láthatatlan kátyúba, akik háromszor olyan sebességgel süvítettek el mellettem.

Tulajdonképpen már mindegy is. Ezen morfondírozni nem érdemes.

De ami utána jött, hát az olyan volt, mint egy valódi kvantumugrás. Az egyik pillanatban még eltervezed a napodat. A másik pillanatban pedig hirtelen bekerülsz egy teljesen más világba. Az agresszív fizikai élmény egyébként is igen tudatmódosító hatású.

Első alaptanulságom: sokkos állapotban, fájdalmak és remegés közepette nem viccelődünk a fölénk hajoló hozzátartozóval és orvossal. Így nem fognak komolyan venni. Azt hiszik kutya bajom, pedig nem, csak egyszerűen annyira abszurd és hihetetlenül utópisztikus volt a helyzet, hogy adták magukat a poénok. És az is lehet, hogy ilyenkor az ember mentálisan megborul és így jön ki a feszültség, de ezt a helyzetet mégis meg kell próbálni komolyan venni. (Ez magamnak szól!) 🙂

Következő tanulság: ha megsérülsz, hívd a mentőt. Érdekes a magyar egészségügy. Tudd, hogy ha a saját lábadon bemész a kórházba, az azt jelenti, hogy órákat várhatsz a sorodra, mert a mentő mindig előnyt élvez. Nyilván vannak fokozatok és helyzetek, de erre gondolni kell.

Furcsa egyébként, hogy ilyenkor mennyire be tud kapcsolni az emberben valami. Nem vagyok kórház párti, sőt fejvesztve menekülök, ha kórházról van szó, de most azt mondtam, mentőre van szükségem. Jól döntöttem.

Szívszorító volt végignézni azt a rengeteg embert ott. Elgondolkodtató, hogy miért érnek minket a balesetek.

Végtelenül kimerített az egész helyzet, fáradt és elcsigázott voltam. Kérdés volt, hogy milyen állapotban lehetett a könyököm, mit kell még megtapasztalnom?

Az eredmény nem lett túl kecsegtető. Többszörösen törött az egyik, ezt műteni is kellett. A másikról pedig csak egy hét múlva tudtam meg, hogy az is el van törve.

A sors azt hozta, hogy egyik pillanatról a másikra nem tudtam használni a kezeimet. Értsd úgy, ahogy mondom, semmit nem tudtam velük csinálni. Műteni még nem lehetett a sebek miatt, így maradt az egy hét totális kényszerhelyzet és a vesszőfutás, hogy miként vagyunk képesek a sebet minél hamarabb begyógyítani. A további kálváriákról most nem írok, mindenki ismeri az egészségügy helyzetét.

Érkezett a tömény lelki tapasztalás. Anya kiesett az otthoni körforgásból, de nemcsak kiesett, hanem még ápolásra is szorult. Apa megkapta anya eddigi feladatait is.

Csodálatos élmény volt egy vészhelyzet kapcsán a családot megtapasztalnom (meg egy kicsit muris is). Rengeteg segítséget és támogatást kaptam és ami még nagy élmény volt számomra, hogy nem is gondoltam, hogy a mindennapokban mennyi mindent csinálok. 🙂 Rá kellett jönnöm, hogy az anyai, háziasszonyi feladatok ellátása bizony nagyon lényeges része az életnek, csak én ezt a mindennapokban már nem értékeltem megfelelően. Ha egy anya kiesik a körforgásból, hirtelen minden megváltozik.

Úgyhogy, Te kedves Anyuka, Nagymama, aki minden nap teszel a családodért, hidd el, ennél csodálatosabb és felemelőbb dolgot nem is tehetnél. Azzal, hogy foglalkozol a gyermekeiddel, unokáiddal, azzal hogy ellátod az egész háztartást, te biztosítod a család számára a meleg otthont. Becsüld meg és légy büszke a teljesítményedre, mert bizton állíthatom, ez az élet egyik legfontosabb és legszebb része! 🙂 Te adod a biztonságot és az otthon melegét! Nagy kár, hogy a társadalom nem értékel egy olyan feladatot, ami tulajdonképpen mindannyiunk számára lelki biztonságot nyújthat.

No, de a férjem gyönyörűen megoldotta a feladatokat. Együtt főztünk, ő emelgetett, vágott, hámozott, én meg fűszereztem és magyaráztam. Csapatmunka volt. 🙂 Bár az átlagnál egy kicsit több rántott húst ettünk (ezt magától is meg tudja csinálni), de ez nem baj, vannak ilyen időszakok is. 🙂

Ez a történet vicces oldala. A gondolkodós, lelki oldalt leírom egy következő cikkben.

Neked volt már baleseted? Várom tapasztalataidat! Írj, ha segíthetek!

Szeretettel,

Réka

Itt elolvashatod, miről szól ez a honlap: Köszöntelek a Lélek Illata honlapján!

Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.