Az már csak hab a tortán, hogy a férjem időnként házőrzőnek nevez, mert minden éjszakai történést rögzít az agyam. Még, ha alszom, akkor is konstatálom a mozgást magam körül. Így sikerült egyszer megmentenem a családot egy éjszakai betöréstől.
Ez viszont a vegyes (szuperérzékeny és nem szuperérzékeny) házasság gyönyörű összjátéka volt. A folyamatot nem írom le, csak a végét. Mire kiderítettem, hogy honnan jön álmomban a zaj odamentem és megálltam a szoba ajtóban. Ekkor természetesen farkasszemet néztem a betörővel, aki már derékig bent lógott az ablakon és bőszen pakolta ki a holmijainkat. Majd Úristen, Balázs felkiáltással üvöltöttem egyet. Mire az én férjem, mint Tarzan kipattant az ágyából és elrohant a hátam mögött, miközben bölény módjára üvöltötte, hogy mi van, mi van, mi van. Én visszaüvöltöttem, hogy nem arra, erre! Majd berohant a szobába és az ablakon kihajolva elkezdett segítségért kiáltozni.
A betörők, természetesen ekkorra már hetedhét határon is túl voltak. 🙂 Na, ez a jelenet vígjátékba illő volt. Bár utána szerintem, egy kicsit sokkos állapotba kerültem, de azóta is csak röhögünk ezen a helyzeten, annyira börleszkbe illő volt.
Viszont szuperérzékenységemnek köszönhetően semmit nem tudtak elvinni. Jól működött a házőrző rendszer. 🙂
A fenti történetekből látható, hogy bizony vannak helyzetek, amikor egy szuperérzékeny is túlzásba esik, de van olyan is, amikor hihetetlenül jól jönnek ezek az idegrendszeri sajátosságok. Sajnos, a társadalom ezt úgy értelmezi, hogy parázunk, állandóan félünk valamitől. Nem egyszerű megtalálni a középutat. Ha pedig jó sül ki a dologból, nem szuperérzékeny társaink megveregetik a vállunkat és mennek tovább. Miközben fogalmuk sincs arról, mekkora teljesítményt adunk le, amikor éjjel álmunkban is működnek a szenzoraink.
Ezen a ponton megálltam és gondolkodtam. Lehet, hogy nekünk fordítva kell alkalmazkodni a jelenlegi társadalmi berendezkedéshez? Talán valahogy meg kell értenünk, hogyan működnek a nem érzékenyek és meg kell tanulnunk a humor erejével lekezelni azokat a helyzeteket, amelyek nem esnek jól. Azokat, amikor azt mondják nekünk, hogy túl érzékenyek vagyunk, túl parások vagyunk, gyenge az idegrendszerünk, stb.
Pedig ha tudnák, hogy mennyire nem gyenge, hanem inkább sokkal erősebb a mi idegrendszerünk, mint a nem érzékenyeké. Ugyanis, ha nekik kéne feldolgozni ennyi információt éjjel-nappal, valószínűleg összeroppannának, miközben egy szuperérzékeny folyamatosan alkalmazkodik a környezeti feltételekhez, a sok munkához, rengeteg stresszhez és ahhoz az információ áradathoz, amiből egy nem érzékeny csak töredékeket észlel és fog fel.
Azt hiszem, valóban megveregethetjük a vállunkat, kedves társaim! 🙂
Itt találod a szuperérzékenységről szóló könyveket.
Itt találsz egy szuperérzékeny tesztet.
Illatos, szép napot kívánok
Kökény Réka
szemléletfejlesztő aromaterapeuta
alelekillata.hu szerkesztője
Voltál már hasonló helyzetben? Itt írhatsz nekem:
Hiba: Kapcsolatfelvételi űrlap nem található.
Ha szeretnél feliratkozni a blogértesítőmre, elküldöm neked ajándékba.
