Blog
Milyen érdekesek az emberi kapcsolatok az idő tükrében
Van egy barátnőm. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Egy osztályba jártunk az általános iskolában. Aztán az élet úgy hozta, hogy más gimiben folytattuk a tanulást. Sokáig nem találkoztunk. Miután ki-ki elvégezte a maga iskoláit, valahogy ismét összefutottak a...
Egy kis derű Einsteintől
Albert Einstein minden kétséget kizárólag korunk egyik meghatározó tudósa és gondolkodója volt. Bár érdemeit néhányan vitatják, gondolkodásmódja nem hagyta hidegen az embereket. Egy szórakozott professzor, aki egész életében válaszokat keresett a kérdéseire, értékes...
A lelki dolgokról
Régóta foglalkoztatnak létünk kérdései életünk jobbá, boldogabbá tétele. Azt hiszem, a boldog élet igazi művészet egy olyan világban, amiben most élünk és persze íly módon mindannyian saját életünk művészévé is válhatunk. A döntés a mi kezünkben van. Sokan közülünk...
Móra Ferenc: Mártonka Levele
A kislányomnak olvastunk Móra Ferenc gyerekverseiből, melyek annyira kedvesek és szívmelengetőek, hogy szeretnék veletek megosztani egyet közülük. A többi is nagyon aranyos. 🙂 Érdemes a gyerekeknek verseket olvasni, nagyon nyitottak rá és kiválóan fejleszti az...
Anyukám alapkréme cukormentes és gluténmentes változatban
Ezt a krémet tortába is töltheted, de készíthetsz belőle egy kellemes mediterrán édességet is. Én mindkét formában kipróbáltam és kínáltam barátaimnak. Mindenkinek nagyon ízlett. Cukor helyett Eritritet raktam bele és kínáltam olyan ismerősöknek, akik eddig nem...
Telihold, a 100-szoros erő – telehold időpontok 2012-ben
Régen az emberek a természettel éltek, természetes ritmusban. Ki tudja, honnan ismerték a törvényszerűségeket? Nyilván sok dolog megfigyelésen alapult, mások pedig hiedelmeken. A növénytermesztésben is meghatározott volt, hogy milyen munkát szabad csinálni...
Finom süti paleo változatban is
Ezt a sütit gyerekkorom óta nagyon szeretem. Anyukám mindig sütött nekem karácsonyra. Most kipróbáltam paleo formában is, azaz kivettem belőle a lisztet és egy kicsit több tojást tettem bele, hogy összetartsa a hozzávalókat. Az eredeti hozzávalókat is...
Juhász Gyula: Karácsony felé
Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Beheggesztem a sebet a...
Mi az a Luffa és hogyan használjuk otthon cellulit megszűntetésére?
Sokan azt gondolják, hogy a Luffa a tengeri uborka, akár valamilyen tengeri növény vagy állat, de ez nem így van. A Luffa egy kúszótök. Nagyon is a föld fölött nő. Termése hasonlít a cukkinire és amit használnak belőle az a rostja. De egyébként ehető is. A szomszéd...
Szaloncukor
A szaloncukornak nagy múltja van Magyarországon. Nem tőlünk származik, de mi használjuk a karácsonyfára is dísznek. Az eredeti szaloncukor úgynevezett fondant volt. A karácsonyi szaloncukrokat már hetekkel az ünnepeke előtt elkezdték. A fondant elkészítése: ½ kg...
Shea vajas hab bőrünk hidratálásához
A natúrkozmetikumokkal az a tapasztalatom, hogy nem mindig olyan szép színesek vagy illatosak, mint a bolti krémek, viszont hatékonyabbak és nincs bennük káros anyag, illetve kiadósak is. Kísérletezni kell velük, amíg megtapasztalod, hogy neked mi a jó, milyen...
Ripsz-Ropsz finomság
A sajtos ételek kedvelőinek szeretném közre adni ezt a rendkívül egyszerű villámgyorsan elkészíthető mártást, ami tésztához vagy húsokhoz kiválóan illik. Szerintem... 🙂 Hozzávalók: 1-2 evőkanál vaj 100 g kék sajt (mondjuk Danish Blue vagy lehet Gorgonzola is)...




